A KUNG FU megteremtése


A KUNG FU, mint harcművészet megteremtése Li Csong szerzetes nevéhez kötődik (Kr. u. 900 körül), aki hosszasan tanulmányozta és megfigyelte az állatok viselkedését. Egyik zarándokútja alkalmával megfigyelte, hogyan küzd a daru és a tigris egymással. A daru kifinomult mozgásával meg tudta védeni fiókáit a tigristől. Ez a mozdulatsorozat megfelelő ahhoz, hogy az emberek megvédhessék magukat az ellenséges támadásokkal szemben. Ezért ezt a megfigyelését el kezdte tanítani a többi szerzetesnek és így teremtette meg  a KUNG FU művészetét.

A kungfu két szótagból áll, az első a 功 (kung), melynek jelentése „érdem” vagy „eredmény”, míg a 夫 (fu) jelentése „férfi, ember”, azaz a szó szerinti jelentése „emberi érdem”.

A kungfu szó jelentése árnyalt, aminek további jelentései: kemény munka és jelentős tanulással töltött idő árán megszerzett tudás, jártasság.

A kungfut eredetileg a harcművészetre alkalmazták, azonban a KUNG FU filozófiája szerint minden alkotó, fejlesztő célú művészetre használható. Ezért ez lehet nemcsak a harcművészetben való jártasság, hanem a festészet, a vívás, a torna, a kalligráfia, a sakk, a költészet vagy akár a szakácsművészet és természetesen minden más élethelyzetben való tudás megszerzése is.

Tulajdonképpen a KUNG FU egy életstílus, amely segít harmóniába hozni a szellemi és a fizikai energiákat és így létrehozni az életben a Harmóniát.