Szent Tharsicius élete

Szent Tharsicius (Róma, 240 körül – Róma, 257. augusztus 15.) a katolikus egyház fiatalon mártírhalált halt szentje, az Oltáriszentség vértanúja, valamint a ministránsok, elsőáldozók, akolitusok, és  cserkészek védőszentje.

Életéről és haláláról a legfontosabb történeti forrást Szent Damazusz pápa 4. századi költeménye őrizte meg.

Par meritum, quicumque legis, cognosce duorum, quis Damasus rector titulos post praemia reddit. Judaicus populus Stephanum meliora monentem perculerat saxis, tulerat qui ex hoste tropaeum, martyrium primus rapuit levita fidelis. Tarsicium sanctum Christi sacramenta gerentem cum male sana manus premeret vulgare profanis, ipse animam potius voluit dimittere caesus prodere quam canibus rabidis caelestia membra.

Olvasó, ismerd el e két férfi egyenlő érdemét, akiket pásztorként Damasus tisztel meg jutalmuk elnyerése után. A zsidó nép kövekkel sújtott le Istvánra – aki diadalt aratott az ellenség felett –, s a hűséges diakónus elsőként nyerte el a vértanúság koronáját. Amikor egy dühöngő csőcselék arra tört, hogy Krisztus szent titkait – melyeket Szent Tarsicius vitt – a tömeg gyalázatos kezére adja, ő inkább életét áldozta fel ütéseik alatt, semhogy a mennyei szentségeket a veszett kutyák elé vesse.

Valerianus császár kemény keresztényüldözéseinek idején a római hatóságok tömegesen vetették börtönbe a keresztényeket. A hívők titokban, a katakombákban gyűltek össze szentmisére, és szívügyüknek tekintették, hogy a börtönben sínylődő, halálra váró testvéreikhez eljuttassák az Oltáriszentséget (az Eucharisztiát).

Mivel a felnőtt keresztényeket és klerikusokat azonnal felismerték és elfogták volna, a veszélyes feladatra gyakran fiatalabb híveket, akolitusokat (gyertyavivő oltárszolgákat) választottak. Tharsicius, aki körülbelül 12–17 éves kamaszfiú lehetett, önként és nagy örömmel vállalta ezt a küldetést.

Egy alkalommal Tharsicius a ruhája alá rejtett tarsolyban (vagy közvetlenül a mellkasához szorítva) vitte a börtönben lévő keresztényeknek a megerősítő Szentséget. Útközben pogány fiatalok, korabeli játszótársai állították meg az utcán. Amikor észrevették, hogy a fiú görcsösen szorít valami titokzatosat a mellkasához, kíváncsiságból követelni kezdték, hogy mutassa meg nekik.

Tharsicius tudta, hogy a pogányok meggyaláznák a Krisztus Testét, ezért határozottan megtagadta a kérést. A csordaösztön hamar eluralkodott a támadókon. Először csak rángatták, majd ököllel, botokkal és kövekkel kezdték ütlegelni. Tharsicius a földre rogyva, utolsó erejével is a testével védte a szentséget. A dühöngő tömeg végül halálra kövezte.

A hagyomány szerint, amikor a támadók átkutatták a haldokló vagy már élettelen fiú ruházatát, az Oltáriszentséget csodálatos módon nem találták meg – az vagy láthatatlanná vált, vagy misztikusan eggyé vált a testével, megmenekülve a gyalázattól. Egy Quadratus nevű római katona, aki titokban maga is keresztény volt, elkergette a csőcseléket, és Tharsicius holttestét a Kallixtusz-katakombába vitte, ahol a keresztény közösség tiszteletadással eltemette.

• Ünnepnapja: Augusztus 15.

• Jelképe: A kezében vagy mellkasán tartott ostya, kehely, vagy a védelmező mozdulat.

• Üzenete: Alakja a mai napig a tiszta hit, a gyermeki bátorság és az Oltáriszentség iránti legfőbb tisztelet és szeretet jelképe a katolikus ifjúság számára.